Kérdező: Kedvenc énekesed vagy zenekarod?

Lakatos Marika: A Mr. MISSH, rocksztár. De az nem szép, nem szép az a zene.

K: Melyik a kedvenc állatod? És miért?

Marika: Kutya. Van két csivavánk.

K: Mennyi idős a fiad?

M: Hét éves.

K: Hogy hívják?

M: Lakatos István Dominik.

K: Mesélj nekem! Hol születtél? Hol nőttél föl? Mit kell tudni a gyerekkorodról?

M: Nyíregyházán nőttem fel a telepen, a cigánytelepen. Ott lent nagyon rossz éltünk volt, mert ugyebár apukám ivott sokat, anyukám igazából értünk élt, mert ment mindig... Hát, nem volt olyan jó, mert volt, hogy nem volt mit ennünk. Azért nem jártunk suliba, mert nem tudtak minket hogy elvinni, vagy hazahozni a suliból, ezért nem nagyon jártunk. Így hát, elhelyeztek minket akkor Szőlőbe. Heten vagyunk testvérek, hármunkat vittek Nyírszőlőbe, hármat vittek nevelőszülőkhöz, meg egy maradt otthon, de ő már felnőtt volt, így nem került a lakásotthonba. Igazából az otthoni az így ennyi.

   Utána apukám nem járt hozzánk látogatni, anyukám nagyon ritkán volt. Úgyhogy így. Nem is tartsuk vele a kapcsolatot, nem is tartottuk akkor se. Nagyon ritkán tartottuk velük telefonon keresztül, de akkor is anyuval.

K: Mi volt az, amitől legjobban féltél gyerekkorodba’? Vagy volt-e ilyen?

M: Ú, hát… volt… Csak közbe’ a fiam mutogassa itt nekem a szörnyeket! Semmi különös. Itt van velem, aztán közbe’ mutogassa – ki van hangosítva, aztán hallja. Mutassa nekem, hogy miket mondjak. Volt, volt igen, volt sokszor. Anyukámmal kapcsolatba’. Sokszor az volt, hogy apukám bántotta. Ugyebár az mindig megrögzött bennem, hogy bántotta sokat anyukám. Részeg volt, és akkor így nagyon rossz volt nekem. Volt sokszor, hogy vele álmodtam. Igazából ennyi ilyen volt, de már – hál’ Istennek – elmúlt. Nincs ilyen már. Hát, annyi van, hogy mit hoz az élet. Meg itt van ez a koronavírus, félünk, tartunk tőle itt a családba’. Amúgy semmi mástól.

K: Mi volt a gyerekkorodban, ami nagyon jó emlék?

M: Amikor anyukám meg apukám még jóba’ volt. Akkor apukám még nem ivott, akkor jól elvoltunk nagyon. Volt, mikor apukám hazajött a munkahelyéről és mindenkinek adott pénzt, zsebpénzt. Anyukám még nem félt tőle. Elmentünk akkor ki Sóstóhegyre és strandoztunk együtt.

   Apukám kukás volt, kukákat kellett neki beleizélni. Kukásautón volt, ő ezt dolgozta. Tizenegy évesen kerültem be a lakásotthonba, emlékszek, hogy neki volt munkája. Erre az egyre emlékszek, de a többire nem.

   Az otthonba’ nagyon sok jó emlékem volt. Ott nevelődtem, megtanultam főzni, az nagyon-nagyon jó volt, mert nem tanultam volna meg. A nevelőkkel is volt nagyon sok jó emlékem. Erika nénivel elmentünk Balatonra, biciklizni. Sok emlékem van, sok jó emlékem van.

K: Mit szeretsz legjobban főzni?

M: Húslevest meg tejfölös pörköltöt tésztával. Nagyon szeretek sütni. Diós kalács, fánk meg a zserbó… múltkor, karácsonykor is csináltunk.

K: Szerinted máshogy alakult volna az életed, hogyha nem vagy otthonos, ha maradsz a családban?

M: Máshogy, igen. Más. Nagyon rosszul alakult volna az életem. Nem lenne házam, gyerekem. Sokat éheztünk volna. Jobb volt, mikor bekerültünk. Jó, amikor bekerültünk, akkor haza akartunk kerülni mindenféleképpen, nagyon rossz volt első nap bent megszokni a helyzetet, de utána nagyon jó volt, mindenünk megvolt. Meg Erika néni szinte anyukám volt, ő volt a pótanyám, őt is nagyon szerettem. Gabi nénit is.

K: Jó élményeid voltak a nevelőkkel?

M: Volt rossz is, nagyon sok rossz is volt velük, de már a végére nagyon jó volt. Szerettem őket nagyon. Erika nénivel sose volt rossz élményem. Éva nénivel egyszer-kétszer összevesztünk, igen. De ők csak a jót akarták nekem mindenbe’. Én meg azért nem olyan fejjel gondolkoztam. Meg is bántottam nagyon sokszor, ő meg sírt. Nekem az nagyon rossz volt utána már. Belegondolni, hogy ő énvégettem sírt, miközbe’ neki van igaza. Rossz volt utána átérezni, hogy megbántottam, aki szinte az anyám, mer’ nagyon szerettem.

K: Volt, hogy megszöktél az otthonból?

M: Megismerkedtem a fiamnak az apukájával. Beleszerettem Pistibe, mert úgy hívják, hogy Pistike. Nagyon hamar beleestem, és ő nagyon rossz hatással volt rám, mert ugyebár szökés… Két évig voltam vele vagy három, de egész három évet végigszökdöstem. Hiába visszavittek a rendőrök, mentem vissza. Nagyon rossz hatással volt rám, meg voltak olyan dolgok is, amit együtt csináltunk, amikre nem nagyon szeretnék emlékezni. Nem is akarom így mondani se, mer’ nagyon rossz volt. Nem is szeretnék rá emlékezni se, hogy miket csináltunk együtt. A nevelőknek is mindig visszabeszéltem, nem foglalkoztam senkivel, se a tesóimmal… Nyilván a bátyáim mindig mondták, hogy ne menjek. Parancsolni akartak, de nem tudtak, mert szerelmes voltam nagyon, de nagyon.

   A Pistike nagyon sokat bántott, mert féltékeny volt. Lakásotthonba is nagyon sokszor bejött, hogy menjek vissza hozzá. Rendőröket küldték rá. Én akkor is elmentem, mert olyan hülye voltam, meg hát szerelmes.

K: Egyébként te mennyi idős vagy, Marika?

M: Huszonkettő.

   Tizennégy évesen szültem. Nagyon fiatalok voltunk. Jó, most imádom, mer’ Domi az életemnek az értelme, de hogyha ilyen ésszel gondókoztam volna, akkor biztos, hogy nem mentem vón bele, meg nem is szültem vóna, mer’ akkor alapítottam volna az életemet.

   Megszületett Domi, nyilván a Pistike akkor nem annyira foglakozott vele. Nem tudott magához kivenni se engemet, se a gyereket, így nevelőszülőhöz kerültünk mind a ketten. 

K: A gyerekkel együtt?

M: Igen. Igazából a nevelőszülőktől is nagyon sokat szökdöstem hozzá. Tizenöt éves voltam. Nem voltam felkészülve a gyereknevelésre, nem tudtam, hogy mit kell csinálni Dominikkel, semmit nem tudtam. Szökdöstem, elmentem, otthagytam a gyereket a nevelőszülőknél. Nem foglalkoztam vele, hogy Dominikkel mi lesz, nekem akkor csak Pistike számított a világon, senki más. Nem bírtam felfogni, hogy nekem van egy gyerekem, nekem azt nevelni kell, gondozni kell, vele kéne lennem. Ugyebár nevelőszülőm ezt megunta, és továbbadta Domit egy másik nevelőszülőhöz, engem meg visszarakott a lakásotthonba. Akkor se fogtam föl, hogy Dominik elkerült tőlem, gyerek voltam hozzá, akkor is csak Pistike létezett a világon.

K: Pistike abból élt, vagy többek között abból is élt, hogy lányokat futtatott? Csinált ilyen dolgokat?

M: Igen-igen. Meg belevitt egy olyanba is, hogy…

   Na, most elmondom: volt egy lány a lakásotthonba’, úgy hívták, hogy Kitti. Nagyon be vótam folyásolva. Minden, amit Pistike mondott, annak úgy kellett lennie, mert nagyon szerettem és megtettem érte mindent. Szólt nekem, hogy na, ő kell. Kittit vittem, csinálta a dolgát, ugyebár… Hát, igazából futtattuk Kittit. Én is meg Pistike is, mer’ ugye belevitt. Pistike nagyon sokat drogozott, rengeteget, amit Kitti megkeresett, azt szinte mind a drogra verte el. Én neki arra voltam jó, hogy Kittit hozzam-vigyem.

   Utána ebből lett egy rendőrségi ügy. Onnantól be is fejeztem ezt az életet Pistikével, lezártam. Én akkor kaptam négy év felfüggesztést, viszont ha a négy év alatt csináltam vón valamit, akkor visszakerültem volna Rákospalotára egy börtönbe. Úgyhogy megkaptam ezt a felfüggesztést és onnan már nagyon jó volt. Mer’ onnan ugyebár eldöntöttem magamba’, hogy nem fogok szökdösni, én befejezem vele ezt az életmódot. Nem érdekel, hogy mi lesz, hiába szeretem. Minden este imádkoztam, hogy felejtsem el. A Jóisten egyszer csak jött, és akkor meg tudtam Pistikének mondani, hogy nem megyek. Meg is tudtam állni, hogy nem megyek vele. Onnan már nagyon büszke voltam én is magamra, hogy nahát, jó, Mari, tényleg nagyon ügyes vagy, hogy igenis azt mondtam neki, hogy nem megyek. Elgondolkoztam, van egy gyerekem…

   Amikor eldöntöttem, akkor a nevelők is nagyon-nagyon csodálkoztak rajtam, mert tényleg nem hittek bennem. Mondták: „Ó, te holnap úgyis elmész, elszököl, most hiába mondod. Ó, most elküldöd, de holnap te vele leszel így is, úgy is.” Akkor mondtam, hogy Gabi néni, nézze meg, hogy tényleg iskolába fogok holnap menni, nem fogok szökdösni! Nem érdekel már, nem megyek vele. Ő se hitt nekem, ő is azt mondta: „Na, majd meglássuk, Mária!” És ugyebár elkezdtem. Megcsinálom. Akarom. Utána már jártam Domihoz is kéthetente, ott voltam mellette. Már rájöttem, hogy nem akarom eldobni. Utána már jó volt minden. A nevelőkkel is. Sokat segítettem nekik, mivel voltak olyan gyerekek a lakásotthonba’, akik tényleg nagyon sokat visszaflegmáskodtak, visszabeszéltek a nevelőknek, volt, amelyik neki akart menni a nevelőnek, és én mindig ott voltam, mindig rájuk szóltam, segítettem, úgyhogy már utána nagyon jó volt.

   Igazából nekem most van egy családom. Nekem a családom a legfontosabb. Az, hogy együtt vagyunk. Én őket szeretem a legjobban a világon. Boldogság egy család azért. Pláne egy gyerek, hogy most velünk van Dominik, úgyhogy jó minden.

K: Hogy érzed, Dominiknek fogsz majd mesélni arról, hogy mi volt a múltad?

M: Az apukája már most is nagyon sokszor kereste, de nem engedem neki, hogy foglakozzon vele, mert Dominik hét éves, már tudja a dolgokat. Így már fel tudja fogni, hogy igenis neki más az apja, nem Alex az apukája, mer’ a mostani páromat úgy hívják, hogy Alex. Fel tudja fogni, hogy nem Alex az apukája, hanem Pistike. Volt már olyan, hogy rokonoknál videokamerán beszélt az apukájával, és nem tudta, hogy ő most ki, és akkor mondogatták neki, hogy ő az apukád, beszélgessél vele. Hát, amikor ezt megtudtam, nagyon kiborultam, mert nem akarom egyáltalán, hogy foglakozzon vele. Nem akarom, még látni se akarom, nem akarom egyáltalán. A Pisti egyébként ugyanazt az életmódot folytatja most is. Nem változik semmit. Semmit.

K: Akkor nem kéne, hogy a közelében legyen a gyerek.

M: Igen, én ezt nagyon ellenzem. Szokott Messenger-en át meg Facebook-on át írogatni, hogy adjam meg az apaságit, hogy tudjon járni hozzá. Mert nincs meg neki az apasági. Dominik nem Kántor, az én nevemen maradt, nem adtam meg neki. De legalább ennyibe tartom az eszemet, hogy nem voltam olyan hülye még anno, hogy szerelmesen megadtam neki. Nem volt a nevén a gyerek. Ugyebár szokott írogatni, és mindig azt mondom: „Figyelj, akkor mér’ nem mentél a gyerekhez, mikor nevelőszülőknél volt? Mér’ akkor kell keresni, mikor már itthon van velem? Akkor nyugodtan bizonyíthattál vóna, hogy igenis téged érdekel a gyerek.”

K: Az hogy volt, hogy visszakaptad a gyerekedet?

M: A lakásotthonból nem akartam kiköltözni, de mondtam, hogy igenis megyek, mert el kell kezdenem kint is a saját életemet. Mikor megismertem Alexet, akkor Alex ugyanúgy suliba járt, mint én. Ő az egyes lakásotthonba’ volt, én meg a hármasba’.

   Tizennyolc éves lettem, Alex még csak tizenhét, mert három hónappal idősebb vagyok, mint ő. Eldöntöttem, hogy megvárom Alexet, míg betölti a tizennyolcat, és utána költözünk ki. Abba’ a pár hónapba’ úgy voltam vele, hogy gyűjtögetem a pénzemet, hogyha költözök ki, akkor legyen az, amit én elterveztem. Gyűjtögettem, közben mentünk dolgozni a Meló-Diáknál, ahova diákokat vesznek föl, oda én is meg Alex is jártunk, utána kiköltöztünk a lakásotthonból. Hát, nagyon nem akartam, nem akartam költözni. Sírtam is, emlékszem, amikor mentem, mer’ nagyon megszerettem ott. Nekem az volt az otthonom.

   Alex mindenbe’ támogatott. Mindenbe’. Ott volt mellettem mindenbe’. Járt hozzám, meg ő is jött a gyerekhez, meg elfogadott a múltam… ami volt a múltam. Mindent tudott, mindent. Azt is, hogy van egy gyerekem. Mondtam neki, hogy azt el kell, hogy fogadja. De elfogadta és mindenbe’ támogatott. Segített mindenbe’. Azér’ is mondta, hogy költözzünk ki, mer’ ha lakásotthonba’ maradok tizennyolc évesen, akkor semmi esélyem, de ha kiköltözök és dolgozni fogok, a ház meglesz, akkor ki tudom hozni Domit. Így kiköltöztünk.

   Az első kapcsolatomból nagyon sokat tanultam. A mostani kapcsolatomba’ is van köztünk veszekedés, mert mindenhol van, de azt már nem engedném meg, hogy megüssön például. Vagy amit ő akar, annyira én meg nem, azt én nem engedem ennek. Mert nem szeretnék abba… izébe belesni. Szeretem nagyon a páromat. Már volt eljegyzésünk is.

K: Milyen suliba jártatok, mit végeztetek?

M: Nem végeztem el a sulit. Alex se végezte el. Voltak olyan kavarodások: döntenem kellett, hogy vagy eljárok dolgozni és hazahozom a gyerekemet, vagy kijárom ezt a három hónapot. De már egyáltalán nem bírtam azt, hogy ő még három hónapig is ott legyen bent. Mondtam, hogy megvan a ház, jöjjenek körülményt nézni, és akkor mondta a gyámhivatal, hogy nekem dolgoznom kell, mivel amit az iskolába’ kapok családi pótlékot meg a gyakorlati pénzem, az nagyon kevés egy gyereket fenntartani, hiába Alex besegít. Így el kellett mennem dolgozni, és így hoztuk haza… mer’ nekem már csak a munka kellett hozzá.

K: Mi volt a munkád?

M: A Seco gyárba’ voltam. Meg voltam itt Rakamazon egy cipőgyárba’. A Seco-ban kukoricát morzsoltunk. Nagyon sok osztály van ott… csomagoló osztály, ott csomagoltunk. Igazából csak ennyi volt. Itt a gyárba’, a cipőgyárba’ meg varrni kellett. Elsőre mindenki bőrt varrt. Meg kellett tanulni első nap, hogy hogy kell csinálni a cipőt. Három napig az van, hogy csak mintákat varrsz körbe-körbefele, meg ilyen vonalba, meg olyan vonalba. Utána már mikor belejössz, kezded a cipő talpát.

   Volt ott, aki mondta, hogy még nem dogozott itt ”román”… hogy cigány, és én vagyok az első. Sokan nem merték lerakni előttem mondjuk a cigijüket, ezér’ nem is szerettem ott lenni. Pár hét múlva már rájöttek, hogy nem vagyok olyan. Hiába roma vagyok, de már kezdtek ők is jóba’ lenni velem.

   Utána már nekem ott kellett hagynom, mer’ mondta Alex, hogy nem muszáj mennem dolgozni, foglakozzak inkább Domival itthon, így utána már befejeztem. Mert ő kapott egy nagyon jó munkahelyet. Raktáros. Nagyon jól keres. Lassan négy éve ott van, ennél a raktárosoknál. Akkor ő mondta, hogy fejezzem be a munkát, és akkor Dominiket hozzuk, rendezzem neki az iskolát, óvodát.

   De nagyon nehéz volt, még akkor is, mikor kihoztam Domit, mert hiába már öt éves volt, meg kellett tanulnom azt… mert nekem nem volt segítségem, nem mondta anyukám, hogy ide azt írd, vagy egy papírt hogy töltsek ki. Ilyen nekem nem volt. Nagyon nehéz volt, hogy nem tudtam, hova kell íratni, nem tudtam, hol kell keresni óvodát. Semmit nem tudtam. Hogy az iskolába hogy kell beíratni egy gyereket. Nem tudtam. Amit kaptam a lakásotthonba’, életkezdésit, abból vettünk házat, akkor Ilike néni nagyon sokat segített. Jött velem mindenhova. Segített nekem átíratni a házat. Jött nekem megnézni a házat. Nagyon-nagyon jó volt, hogy Ilike néni jött velem, ő meg tudta mondani, hogy most megvegyük a házat vagy ne. Én nem tudom, hogy hány évig fog állni… Sokat segített nagyon.

   De voltak olyan pillanatok, amikor már kiköltöztem, és nagyon vágytam vissza a lakásotthonba. Sírtam is, hogy én vissza akarok menni, mer’ nekem ez nem megy. Ha nem tudtam például egy papírt kitölteni, akkor én elkezdtem sírni, hogy én ezt nem csinálom, én vissza akarok menni, nekem az kell, hogy én iskolába járjak. Én vissza akarok menni, ott nekem tudnak mindent. Alex meg mondta nekem: „Fejezd már be! Igazából ezt neked meg kell tanulni.” Meg ugyebár mikor betegek voltunk, vagyis én lebetegültem, megint elkezdtem sírni, hogy én vissza akarok menni a lakásotthonba, mer’ ott engem gyógyít a nevelő… Sírtam. Volt ilyen.

K: Mi az, amit a párodban, az Alexben a legjobban szeretsz?

M: Nagyon sokat foglakozik Domival. Hiába mostoha-, vagyis nevelőapa, nagyon sokat foglakozik velünk. Nagyon sokat dolgozik, mer’ reggel öt órakor elmegy és hazajön este hét-nyolc órakor. Van, amikor túlórázik, de akkor is foglakozik velünk. Nagyon szereti Dominiket. Ezt nagyon szeretem benne, meg hogy nem hanyagol el minket. Itthon is bármi van, akkor segít mindenbe’, úgyhogy nagyon jó itt.

K: Milyen házatok van? Hogy képzeljem el?

M: Nem volt még fürdőszoba, ablakokat ki kellett cserélni, mer’ nagyon régi volt, meg padlóztattunk. Nagyon sok mindent csináltunk rajta, rengeteg ajtót kellett cserélni, ablakokat. Akkor festeni kellett benne, venni bútorokat, sok mindent beleraktunk már. De nem is vettünk volna jobb házat szerintem. Nagyon olcsón megvettük.

   Ahogy bejössz a bejárati ajtón, ott a konyha van, utána meg nyílik a fürdő, Dominik szobája, utána meg a nagyszoba a miénk. Hát, ennyi. Meg nagyon hatalmas kertünk van. Jó, de foglakozunk vele, mert krumplikkal, almákkal meg gyümölcsökkel minden nyáron be van vetve az egész. Mindig van minden benne. Van egy kis teraszunk is, azt is nagyon szeretem. El szoktam ott pakolni, Alex meg ideges tőle, mindig elpakolok tőle mindent… úgyhogy igazából ennyi.

K: Mire vagy a legbüszkébb az életedben? Mi az életed legnagyobb eredménye?

M: Ó, van mit mondani! Elsősorban az, hogy befejeztem Pistikével, hogy a gyerekemet mellettem tudhatom, és nem azt az életet élem, amit Pistikével éltem. Arra nagyon büszke vagyok, mer’ tudtam, hogy akkor milyen voltam, meg hogy most milyen vagyok. Van családom és értük kell, hogy éljek, nem másért. Igen, erre büszke vagyok, hogy igenis meg tudtam ezt csinálni, hogy kiköltözök, meglett a házunk, gyerek mellettem van, a párom dolgozik. Nagyon büszke vagyok erre. Nem hittem volna, hogy nekem ez összejön.

K: Tíz év múlva milyen lesz az életed, hogy képzeled?

M: Hát, szeretnék egy közös gyereket a mostani párommal. Itt szeretnék maradni Rakamazon tíz év múlva is, Domival foglakozni, iskolába járatni. Szeretném, hogyha ő majd kicsit idősebb lesz, hogy dolgozzon, hogy jogsija legyen, hogy csinálja azt, amit ő akar. Vagy hát, nem azt, amit ő… mert én is meg fogok neki sok mindent tiltani, nem akarom, hogy olyan legyen, mint az apja. Nem is nevelem olyan szinten, de szeretném, hogy tíz év múlva is olyan legyen, hogy én azt mondom neki, hogy te itt megállsz, akkor ő meg fog állni. Az apukájától nagyon félek, hogy nagykorába’ megismeri az apukáját. Nem akarom, hogy Pistike az ő életmódjába átvigye. Nem akarom. Tiltani fogom tőle, el fogom mondani Dominiknek – erre készültem is –, hogy mik voltak az apukájával meg miket csinált. Azt, hogy nem foglakozott vele semmit se. És ha ő úgy dönt, hogy tényleg akar foglalkozni az apukájával, ha már tizennyolc éves lesz, akkor nem tudok mit csinálni, nem szólhatok bele. De ha úgy dönt, hogy velem van, ha velünk marad, és ez van, amit én mondok, akkor nagyon örülni fogok neki.

K: Amikor megnézted az előadásunkat, tudod, a színházat, a Kiállok érted-et, az jelentett neked valamit az akkori életedbe’?

M: Jelentett, igen. Mert abba’ az előadásba’ benne volt ez a kerítés ügy. Megfogott nagyon. Hogy mit csinálok én, milyen életet élek? Előadták tényleg azt, amit igazából éltem, csak én ugye nem megjátszom, mint ők, hanem én benne vagyok ebbe’. Amikor ott ültem és néztem az egészet, akkor gondoltam magamban: „Úristen, én ebbe’ benne vagyok! Ebbe’ az egész kerítés ügybe. Úristen, mit csinálok? Mit csinálunk mi Kittivel?” Mer’ egyből rá gondoltam. Hogy akit igazából védeni kéne… Akkor átfordult bennem minden.

   Egyszer találkoztam vele. Nagyon régen. Alex is ott volt. Beszélgettünk. Mondtam neki, hogy bocsánatot szeretnék tőle kérni mindenért, mindenért, ami akkor anno volt. Ő mondta, hogy ő azt az életet éli úgyszintén, csak a barátjával, de szeretik egymást… de ő azt az életet éli. Kint dolgozik. Mesélte nekem. Mondtam neki, hogy fejezze be ezt az életet, nem kell neki ez az élet. Meg ne higgyen a barátjának! Mert ő azt hiszi, hogy a barátja őt imádja-szereti, de mondtam, Kitti, aki kiállít téged, az nem szeret téged. De nem érdekelte. Én bocsánatot kértem mindenért, meg mondtam neki, hogyha van valami, akkor számíthatsz rám. Meg hogy jól tette, hogy feljelentett minket, mert én abból tanultam igazából. Ha Kitti nem jelentett volna fel minket, akkor lehet, még mindig abba az életbe’ vagyok, hogy nem félek és még Pistikével vagyok. Feljelentett, akkor elgondolkoztam igazából az egész életemen, hogy nekem van egy gyerekem, énnekem menni kell a célom után. Úgyhogy megköszöntem neki. Ő mondta, hogy igaza volt, mondta, hogy szívesen… Most mit tudott volna? Kacagott, és azt mondta: „Szívesen.” Ennyi igazából. Utána meg ment ő is a dolgára, meg én is jöttem hazafele.

K: Hogyha tanácsot kéne adnod egy mostani otthonos fiatalnak, akkor mit tanácsolnál neki? Mit mondanál neki? Mi kell szerinted ahhoz, hogy valaki ilyen szép utat tudjon bejárni, mint te?

M: Ha nem jár iskolába, semmit nem fog elérni. Max utcasepregetőként, máshogy sehogy. Hogy végezze el a sulit, térjen jó irányba, menjen, az álmát ne adja fel, tényleg csinálja! Ne szökjön, ne menjen, mert az szintén semmire nem való! Ne szökdössön, a drogról, a piáról mondjon le! Elmondanám neki az egész mindent, hogy ne csinálja, nem éri meg, meg a nevelőkre is hallgasson, mer’ nem tudhatja, hogy mit ér el vele. Inkább változtasson! Mondja, tudja kimondani azt is, hogy nem, nem csinálom ezt!

   Szívesen segítenék nekik tényleg. Én nagyon szeretnék is, hogy tényleg ott legyek, szembeálljak velük és elmondjam nekik, hogy mit csináltok. Mit csináltok!? Szeretném, hogy legalább egy a tízből, vagy hogy legalább két gyereken tudnák segíteni. Legalább azt lássák, hogy ez tényleg átélte ezeket, amiket én most élek. Hogy megfogadnák a tanácsomat. Hogy jobb változtatni? Vagy nem jobb változtatni? Én szívesen, igen, elmennék és megcsinálnám ezt.

K: Van-e kedvenc filmed?

M: Igen, van, az Alkonyat.

K: És a négy közül van kedvenc évszakod?

M: Hát, a nyár. Igen, a nyár.

   Marika néni, egy pótnevelő meg akart engem tanítani úszni. Én semmi pénzér’ nem akartam úszni. És belelökött a vízbe. Jött utánam, hogy csak megtanítalak kiúszni. Mondom, ne tanítson meg. Hagyjon engem békén! Most is, mikor voltunk legutóbb páromékkal, családommal strandolni, ott ülök Domival a kis vízbe. Mondom, ti menjetek oda, ahova akartok. Mondják nekem, hogy engem nem jó elvinni ilyen nyaralásra. Nem érdemes – azt mondják – menni nekem, mert nem tudom kiélvezni se a csúszdát… Úgyhogy ott kacagnak állandóan. Mondom, nem akarom én kiélvezni.

K: Van olyan, ahova nagyon szívesen elmennél nyaralni? Van ilyen álom?

M: Kettő is van: Kubába meg Londonba. Meg akarom nézni, hogy ott milyenek, hogy az a város milyen meg az emberek. Jó lenne ott vásárolgatni, ide-oda menni ott.

K: Nagyon megtiszteltél, hogy beszélgettél velem. Én nagyon hálás vagyok neked. Köszönöm szépen!

M: Hát, énnekem is jó volt, mert legalább elmondhattam. Amióta az otthonból kiköltöztem, azóta senkinek nem mondtam még el az életemet. Így jó volt elmondani.

Vissza